Apám szobrász volt és tanítványaként, halála után számos kérdésre már nem adhatott választ. Idővel újraértékeltem az emlékeimben élő szavait és új üzeneteket kreáltam pótolva valamit, amiről már általa nem tudhattam. Szobraiban tolvaj igyekezettel kerestem válaszokat, amelyek segítettek megérteni, mit jelent a magasabb művészeti értelemben alkotni, mit jelent szobrot készíteni. Nem definitív válaszokat találtam, így ma is minden alkotói folyamat első rezdülése számomra olyan, mintha mindent előről kezdenék. A munkám során minden, amit addig megértettem - elvész, miközben a teljesség éppen arra az alkotásra irányul, ami épp megszületik általam. A szobor lelki folyamatok kibontakozása, amelyeket a fizikai cselekmény lekövet. Talán úgy, mint ahogyan a zenét a tánc követi. Ez a teljesség nem a művészi képzettségemről szól, hanem az alkotásról önmagában. A szobrot szolgálom ilyenkor.
